A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
2023-ban útjára indította szakmai díjrendszerét, a Flash Awardot,
a rendezvényszakma első igazi versenyét.

A FLASH Award nevezési és pályázat leadási határidejét meghosszabbítottuk,
2024. április 8-ig van még lehetőség nevezni, illetve beküldeni az elkészített pályamunkákat.
 

A díj alapításának célja

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége által 2023-ban alapított, és 2024-ben megújított díjazási rendszer célja, hogy a rendezvényszakma komplexitását bemutassa, és  hiánypótló szakmai elismerései felkerüljenek az ország kreatív szakmai díjainak palettájára.

A verseny – amelynek során mind a szervezői, mind a szolgáltatói szektor bemutatkozhat – további célja a szakmai edukáció és a kreatív energiák felszabadítása a rendezvényszakmában.

Flash - a díj, ami összeköti a rendezvényszakmát, egy díj, ami független és a minőséget képviseli.

A Flash Award objektív, transzparens versenyszabályzattal, szakmailag megalapozott pályázati és elbírálási rendszerrel működik. Nyerteseit független szakmai zsűri választja ki.

A shortlistre került, majd a nyertes pályázatokat is nyilvánosságra hozzuk, megjelenést biztosítva számukra a szakmai nyilvánosság előtt.

A versenyről

2024-ben összesen 11 különböző kategóriában várjuk a pályázatokat, melyeket elismert szakemberekből álló zsűri bírál el két körben. A versenyen a rendezvényszervező és -szolgáltató cégek szakemberei mutathatják meg a 2023-as év "legflashebb", legjobb munkáit.

Rendezvényszervezők és -szolgáltatók nevezését várjuk az alább meghirdetett kategóriákban:

1. az Év rendezvénye

  • Év B2C rendezvénye legfeljebb 20.000 fő résztvevővel
  • Év B2C rendezvénye 20.000 fő feletti résztvevővel
  • Év B2B rendezvénye
  • Év B2E belső kommunikációs rendezvénye

2. az Év rendezvényhelyszíne;

3. az Év catering szolgáltatása;

4. az Év stand/event design kivitelezése

  • Év stand kivitelezése
  • Év event design kivitelezése

5. az Év technikai rendezvényszolgáltatása;

6. az Év kiegészítő rendezvényszolgáltatása;

 

​​​Különdíjak:

Év digitális rendezvénye Különdíj - pályázható kategória

Fresh – Innovációs Különdíj - nem pályázható kategória

Flashback – a MaReSz Életműdíja - nem pályázható kategória

Zsűri

A pályázatok értékelését, a verseny tisztaságának érdekében, egy független szakmai zsűri végzi komplex és átfogó szempontok alapján. A pályázatok értékelésénél figyelembe veszik – kategóriánként eltérő mértékben – a kreativitást, a kommunikációs célok megvalósulását, a kivitelezést, a rendezvény komplexitását, illetve a fenntarthatósági szempontok érvényesülését. A választott zsűri tapasztalt és elismert szakemberekből áll, akiknek a személye az általuk zsűrizett pályázati anyagokkal összefüggésbe nem hozható.

A verseny diverzitásának érdekében a pályázat kiírói különböző nevezési kategóriákat hoztak létre, így a Flash Award biztosítja, hogy a rendezvényszakma minden szereplője képviseltethesse magát.

A zsűrizés menetéről itt olvashat bővebben.

A zsűri tagjait pedig itt tudjátok megnézni.

FONTOS DÁTUMOK

2024. február 1.

Megnyílik a nevezési időszak,
Early bird, kedvezményes nevezési díjakkal

2024. március 1.

Lejár a kedvezményes nevezési határidő

2024. április 8.

Új pályázatleadási határidő

2024. április 15-28.

Online zsűrizési időszak

2024. április 29.

Shortlist kihirdetése

2024. május

Főzsűri

2024. május vége

Díjátadó

 

NEVEZÉSI DÍJ

Kedvezményes, early bird időszak (február 1.-március 1.):

- MaReSz tagoknak 40.000 Ft / pályázat (0% Áfa) 

- Nem MaReSz tagoknak: 60.000 Ft / pályázat (0% Áfa)

 

Normál nevezési időszak (március 2.-április 8.)

- MaReSz tagoknak 60.000 Ft / pályázat (0% Áfa) 

- Nem MaReSz tagoknak: 90.000 Ft / pályázat (0% Áfa)

A nevezési lehetőség mindenki számára nyitott, bárki, bármely kategóriában bármennyi rendezvény fókuszú projekttel benevezhet. A kedvezményes időszakban leadott nevezések pályázati leadási határideje is március 28.

A versennyel kapcsolatos legfrissebb információkról közösségi médiafelületeinken értesülhettek 

Nevezési feltételek 


Jelentkezem